Hogyan törölhetem a Google Cégem felületről mások fotóit?

A Google felületén lehetőség van úgynevezett Helyi idegenvezetőknek fotókat feltölteni cégünkről. Ez legtöbbször örvendetes dolog, de vannak olyan fotók, amik ártanak cégünknek. Ezeket sokszor lelkes, a hibákra a figyelmet felhívni vágyó emberek töltik fel, de előfordulnak trollok és a konkurencia rosszindulata is meghúzódhat a háttérben.

Nézzük meg, mit lehet tenni, hogyan lehet fényképet törölni a Google Cégem felületről!

A Google rendszerében gyakorlatilag bárki tölthet fel fotót cégünkhöz, akinek Gmailes felhasználói fiókja van. 2014-ben ezt a tevékenységet ösztönözni is kezdte a Google, hiszen bevezette a Helyi idegenvezetők programot, ahol az értékeléseket, vélemények írását és egyéb tevékenységeket pontokkal ösztönöz. Azóta érezhetően többen élnek is a lehetőséggel.

A bárkit érthetjük szó szerint, hiszen ugyanúgy értékelhet az a felhasználó, aki az üzletben járt és az is, aki akár a városban, vagy a kontinensen sem járt soha. Ebben a rendszer különbözik például a Booking rendszerétől, ahol csak foglalás után lehet értékelni, de a TripAdvisor-tól is, ahol sokkal kötöttebb körülmények között tehetjük meg mindezt.

Egyrészt örülhetünk, mert viszonylag könnyen kaphatun értékeléseket, ami az esetek többségében hozzájárul népszerűségünkhöz, de mivel visszaélésekre adhat okot, vagy rávilágítanak hiányosságainkra, ezért bizony negatívan is érinthet minket.

 

Fotók megjelölése eltávolítás céljából

Saját fotók törlése

Saját magunk által feltöltött fotókat nem

a

 

 

 

 

Anders TamásAnders Tamás
2000 óta foglalkozik az online marketinggel, a lokális online marketing hazai definíciójának megalkotója. Ezen az oldalon Lokális Online Marketing kutatással foglalkozik, hogy terjessze és megismertesse a hazai vállalkozókkal ezt a területet.
Lokális területei: Lokális SEO, Helyi tartalommarketing, Lokalitás a közösségi médiában
Oldalai: ProSign - SzállásMarketing - Lokalitas.hu

Lokális Online Marketing

A helyi marketing lokális vállalkozások számára

 

Google megbízható fotós minősítés

Google Megbízható fotós

© 2020 Lokalitas.hu. All Rights Reserved. Designed By ProSign

Google cégem optimalizálás

Megmutatjuk, hogyan használd a térképet, hogy több látogatód legyen!
A Google cégem fiók optimalizálásával olyan embereket érhetsz el, akik a közeledben keresik szolgáltatásodat.

Kapcsolódó felületek

Helyi Marketing ProSign Tudásanyaga

Lokális Marketing szállásoknak

Kapcsolat

Lokális Online Marketing ügynökség
Budapest, Alig u. 5, 1132
Telefon: (20) 919 2467